Hat napja a bolgár–török határon vesztegel egy romániai, szarvasmarhákat szállító kamion. Két állat már elpusztult.
A PNL elnöke szerint katasztrófához vezetne, ha a Szociáldemokrata Párt és a Románok Egyesüléséért Szövetség jutna hatalomra.
„»Tiszta szívvel!« – ezzel a jelszóval indítottam a kampányom 2012-ben, és három ciklus után tiszta szívvel, nyugodt ...
Az Európai Bizottság (EB) által október 10-én az Európai Parlament és az Európai Tanács elé terjesztett, a helyreállítási ...
Meghalt egy férfi péntek reggel a Duna szulinai ágán, miután a csónak, amelyben utazott, egy másiknak ütközött.
A Toulonban rendezett felkészülési mérkőzésen kezdettől fogva domináltak Golovin Vlagyimir játékosai, végül 30–27-re nyertek.
Szinte sokkoló lenne, ha úgy reteszelnénk be az esztendőt, hogy fikarcnyi elmaradás nyomasztaná csak rendszerető és ...
Medve támadt meg egy férfit pénteken reggel Prahova megyében. Az első információk szerint az áldozat eszméleténél van.
Orbán Viktor elmondta: első helyen az amerikai választásokra kell figyelni, folytatódik-e, kiterjed-e a háború.
A bevételek azért szépen nőttek, 5 százalékkal kevesebb informatikus 12,16 százalékkal többet termelt.
A nyugdíj- és az erdészeti törvény ellen tiltakozva, pénteken Bukarestben tüntetnek az erdészek. A Silva erdészeti ...
Tizenkettőre emelkedett a két évvel ezelőtt kötött megállapodás alapján Norvégiától átvett harci repülők száma.